A The first time, első ránézésre azok közé a filmek közé tartozik, amiket az ember azért indít el, hogy elaludjon rajta, vagy hogy háttérzajként hallgassa.  Én magam sem támasztottam nagy elvárásokat a film irányába. A sztori leírása alapján egy teljesen átlagos tini vígjátékra gondoltam, aminek a központjában természetesen a szüzesség elvesztése áll, az első szerelem, stb. Csupán abban reménykedtem, hogy nem lesz tele erőltetett, gusztustalan poénokkal, vagy túlzott mértékű szexuális utalásokkal.

A film evidens módon, mivel egy amerikai tini vígjátékról van szó, egy rendes kis házibuli képkockáival indít, az azonban üdítő, hogy a bikinis lányokat a medencében, a sörcsapot, a smároló párokat, és a biliárdasztalt csak pár képkocka erejéig kell elviselnünk, hiszen főhőseink: Dave és Aubrey, kint, az utcán bonyolódnak beszélgetésbe egymással, és nem véletlenül.

Egyikük sem tudja igazából, hogy mi késztette arra őket, hogy elmenjenek a buliban, csupán egy társadalmi nyomásnak tesznek eleget, amelyet saját generációjuk erőltet rájuk: egy tinédzsernek péntek este mindenképpen buliban a helye, hiszen ettől biztosan jobban fogja magát érezni. Aubrey például azt mondja azért jött el, mert abban reménykedett, hátha nevet egy jót, közben láthatóan semmi kedve az egészhez. Alaptermészetünknél fogva igényünk van a társas érintkezésre, viszont ez a momentum is rámutat arra, hogy a tinik világában ez az igény csupán a mainstream partizásban bontakozik ki, és ezen kívül kevés az olyan minőségi program, ami esetleg józanabb alapokra helyezné a találkozást. Ennek okán azok a fiatalok, akik befelé fordulóbbak, csendesebbek, tartalmas beszélgetést szeretnének folytatni, jobb híján belekényszerítik magukat/őket egy olyan helyzetbe, amiben nem érzik magukat teljesen komfortosan.

Visszatérve a sztorihoz, Dave reménytelenül szerelmes az egyik évfolyamtársába, és ehhez mérten egy reménytelenül romantikus beszéddel szeretné ezt a tudtára adni. Ő tehát az idealista, nem a földön járó, gyermeteg gondolkodású srác, aki abban a pillanatban ábrándulna ki az általa bálványozott csajból, amint az reggel tökéletesre sminkelt arc nélkül ébred fel mellette. Aubrey a szarkasztikus, megmondó karakter, aki görbe tükröt állít Dave -nek, és kiábrándítja, hogy ezzel a hozzáállással nem fogja megkapni, amit akar.

Egyikük sem új vagy formabontó karakter, sem a történet. Miben különbözik mégis ez a film a többi egytucat, hasonló alkotástól? Korábban is említettem, hogy a fiatalok, általában véve, a szórakozási lehetőséget egy zúzós kis bulival azonosítják, ez az elfogadott, menő vonulat, ebben a filmben azonban a karakterek is ráerősítenek arra az egymással folytatott párbeszéd során, hogy akkor érzik a legjobban magukat, vagy akkor a legboldogabbak, amikor el tudnak merülni a saját gondolataikban például vezetés közben, vagy egy kollázs megalkotásakor. Nagyon fontos, hogy ezzel megjelenítették azt a társadalmi réteget, amelynek igénye van arra, hogy egyedül legyen, és mer különbözni attól az elképzeléstől, amit a nagy átlag kívánatosnak tart. Főként az ilyen típusú filmekben az az érték, ha valaki hihetetlenül szociális beállítottságú: a buli lelke, kifogyhatatlan a viccesebbnél viccesebb sztorikból, feltöltődik a társasági élettől. Amennyiben az illető nem ilyen, a film végére biztos, hogy énekes válik belőle, vagy pár divatos ruhadarab által maga is menő lesz rengeteg baráttal. Csupán azt az egy dolgot felejtjük el, hogy senki nem vetkőzheti le hosszú távon az alapvető vonásait. Ezekben a filmekben viszont pontosan azt látjuk, hogy ahhoz, hogy társadalmilag elismertek legyünk, és elfogadottak, el kell sajátítanunk a kívánatosnak tartott személyiségjegyeket, dehát ez nem is túl nagy kérés, nem igaz?

Az egymással folytatott beszélgetésben megjelenik továbbá a kapcsolatok és a közösségi média, valamint a fejlett technológiák miatti elidegenedés motívuma. A Facebook és a Twitter megfelelő platformot nyújt ahhoz, hogy a feltöltött képek és szerelmes idézetek mennyiségével látszólag kommunikálni tudjuk a külvilág felé a kapcsolat minőségét, tartalmasságát. Online életünk nagy befolyással bír társadalmi megítélésünkre, egyre több időt töltünk a hálón, egyre több az online társkereső oldal, a valódi találkozások számát össze sem lehet hasonlítani az online chatpartnerek számával. A technológia egy oldalról természetesen nagyon hasznos, hiszen távol élő rokonok napi szinten tudnak egymással kommunikálni, az online találkozások számának növekedése azonban a valódiak visszaszorulását eredményezi, amely miatt Aubrey is kifejti agodalmát.

A történet persze teljesen kiszámítható, a két főszereplő két napi ismeretség után egymásnak esik, majd szakít, majd újra összejön. A szokásos jellemfejlődés is megtörténik: Aubrey rájön arra, hogy hiába tiltakozik, és veti meg a szerinte romantikusan csöpögő párokat, ő sem tud máshogy viselkedni, mert teljesen normális ha kézen fogva sétál egy pár, illetve Dave is realizálja, hogy a valóság sokkal bonyolultabb, mint az a leegyszerűsített modell, amit a fejében kialakított.

Mindent egybevéve egy kellemes vígjátékról van szó, amely ugyan tele van klisékkel, és már számtalanszor látott karakterekkel, azonban elmondhatja magáról, hogy gondolatokat közöl jelenlegi társadalmunkról, a fiataloknak üzen magukról.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.